Intervallum és sprint edzés, nem csak futóknak

2018. júl 28. - 8:29 -- Nagy Norman
sprint futók a rajtvonalnál futópályán

A sprint szó hallatán a legtöbben azonnal a futásra gondolnak. Pedig a sprintnek helye van például az úszásban vagy a kerékpározásban, sőt a saját testsúlyos edzésben is!

Az elmúlt időszakban számos tanulmány rávilágított arra a tényre, hogy a rövid ideig, nagy intenzitással végzett mozgások, tehát a sprint jellegű gyakorlatok kedvezőbb hatást gyakorolnak az anyagcserére, a keringési rendszerre, valamint az izomnövekedésre, mint a hosszú távú, alacsonyabb intenzitású, monoton mozgásformák.

Tehát a sprint összességében egészségesebb. Hiszen amellett, hogy hatékonyan építi az izomzatot, a kutatások alapján a hosszútávfutókkal összehasonlítva a sprinterek vérében arányaiban egyharmaddal kevesebb a zsírok aránya azonos táplálkozás és időben azonos mennyiségű edzés mellett. Az intervallum és sprint esetében az edzésmunkába a pihenőidők is beletartoznak, tehát az aktív edzésmunka arányaiban jóval kevesebb, így fokozatosan csökkenthető az edzés ideje is.

Fekvőtámasz verseny SportIN Card játék közben

De hogy kapcsolódik mindez a saját a testsúlyos edzéshez?

A SportIN Card-nál hisszük, hogy az elmúlt évtizedekben készített magas szintű kutatások eredményei nem tévednek és nem csak a sportolók számára hasznosak. Azonban azt kevesen tudják, hogy a magas intenzitású edzés előnyeiért nem kell az atlétikai pályára menni.

A SportIN Card segítségével ezek az előnyök elérhetőek a szobádban, az udvarodon, a parkban, a strandon vagy bárhol máshol. A SportIN Card egy olyan saját testsúlyos gyakorlatokra épülő edzésrendszer, amely az edzést 40 másodperces magas intenzitású szakaszokra bontva hatékonyan építi a test teljes izomzatát, miközben biztosítja a sprintedzés minden fent felsorolt előnyét! Edzhetsz egyedül, de akár párban vagy nagyobb társaságban is, így a mozgás pozitív hatással lesz mindenkire, akivel megosztod az élményt.

Ismerd meg részletesebben a SportIN Card rendszerét és lépd át velünk a határaidat! Olvasd a blogot és kövess minket a Facebook, az Instagram és a YouTube oldalainkon is.

Eddz játszva saját testsúlyos gyakorlatokkal!

Megnézem