
Manapság akkor vagy valaki, ha irányítani tudod a környezeted. Embereket, eseményeket kontrollálsz és meghatározod a dolgok menetét. Vezető vagy, celeb, coach vagy éppen influencer. Ezek egytől egyig olyan szerepkörök, amelyek társadalmilag hasznosak lehetnek. Az más kérdés, hogy sajnos ritkán azok. Hiszen attól nem lesz jobb az emberiségnek vagy éppen a bolygónak és a környezetnek, hogy valamelyik multi 2%-al növelni tudta a bevételeit, vagy mert Beyoncé több ruhát adott el az insta posztjaival, mint tavaly.
Mégis ezek a dolgok számítanak, amikor az emberek megítélnek, hiszen ezeket lehet kitenni a kirakatba.
Az egyszerű emberek pedig ezt felfogják, ez alapján hozzák meg 3 másodperces döntéseiket és indítják egyre gyakrabban impulzus vásárlásaikat. Ebben a hatalmas zajban pedig elfeledkezünk a mikrokörnyezetünkről, sőt saját magunkról is. Az egyetlen kivétel ez alól az egó, a felszín és a felszínesség, amit mindenki igyekszik maximálisan kielégíteni - tisztelet a kivételnek. Hiszen irányíthatsz több ezer vagy millió embert, ha nem ismered önmagadat, szellemi és fizikai vonatkozásban egyaránt, akkor mit ér ez valójában? Boldogabb leszel? Pillanatnyilag talán, de hosszú távon biztosan nem. Egészségesebb leszel? Egyértelműen nem.
Az egó mindig éhes, sosem lakik jól, újra és újra ki kell elégíteni.
Éppen ezért könnyű meghallani a hangját. A tested jelzései viszont finomak, és bár az elmédből származnak, oda kell rájuk figyelni, hogy meghallhasd és megérthesd őket.
Aszketizmus és hedonizmus
Az ókorban és a középkorban gyakori volt az aszketizmus, ami a vágyainak módszeres megfékezését, visszaszorítását jelenti a lélek tökéletesedésének reményében. Nem voltak ritkák ennek szélsőséges változatai sem. Azért töltöttek napokat étlen és szomjan és korbácsolták meg saját magukat emberek, hogy megvilágosodjanak és szellemileg többek legyenek. Tehát, hogy legyőzzék az egót. Ez évszázadokig így ment (persze ma is előfordul). Most mégis, mit mondanál egy olyan embernek, aki kb. 40 kilósan éppen véresre korbácsolja a saját hátát? Valószínűleg azt, hogy nem teljesen normális. Az aszketizmus, tehát az élvezetekről való teljes lemondás, nagyon szélsőséges életforma.
De ma mit látunk? Azt, hogy az örömök elérése a legfontosabb dolog az életben, ami a hedonizmus. Az emberek nagy része, amikor otthon van, el sem hagyja a kanapét. Amikor távozik otthonról, beül az autóba, amivel bemegy az irodába. A kényelem mindenhol maximalizálva van. Hiszen a házad már nem vált ki csodálatot, ha nincs “felokosítva”, ha nem minden automatán működik. Az autód már tucat, ha nem úgy nyílik a csomagtartója, hogy elhúzod alatta a lábad. És milyen már az az iroda, ahol nem babzsákban, vagy masszásfotelben fetrengesz, és rakják eléd a készételt napi háromszor, heti minimum két sütinappal?
De maradjunk csak a kanapés példánál. Amikor ott fekszel és nulla erőfeszítésedbe kerül, hogy élelemhez juss, hiszen rendelhetsz bármit. Hogy szabályozd a hőmérsékletet, a fényt, a páratartalmat. Hogy szó szerint bármit megvehess. Hogy bármit megtudhass a világról és bárhova eljuthass virtuálisan, legyen az egy kitalált, vagy a való világ. Ezek a dolgok első pillantásra civilizációs és technológiai csodák. Valóban azok, de sajnos a tudatosságunk és a tudatosításunk nem fejlődött együtt ezekkel a vívmányokkal. Amerre most tartunk, az pontosan egy olyan szélsőség, mint az aszketizums, csak éppen annak a fordítottja, a hedonizmus.
A túlzott önsanyargatás és a túlzott kényelem ugyanolyan szélsőségek, viszont az utóbbi jelenleg társadalmilag teljesen elfogadott.
Tapasztalatom szerint a helyes irány ebben az esetben is valahol középen van. Mielőtt bárki valamilyen bonyolult, ezoterikus, vagy nehezen megfogható dologra gondolna, ez nem más, mint a kényelmes önsanyargatás, vagy más néven: az edzés.
Figyelj a tested jelzéseire
Edzés alatt viszont nem feltétlenül arra gondolok, amikor hajtasz, mint egy őrült, üvölt a zene és tulajdonképpen önkívületi állapotban csak teljesíteni akarsz. Bár kétségkívül ez is hasznos, hiszen fejlődni fogsz és a tested az edzést követően is ad majd egy csomó olyan jelzést, amelyekre érdemes figyelned.
Tehát ennek az edzésmódszernek is megvan a helye és az ideje. Viszont gyakran - főleg amikor új feladatokat vagy módszereket tanulsz - többre mész azzal, ha már edzés közben is figyelsz a jelzésekre. Kapcsold ki a zenét, viszonylag lassan dolgozz és figyeld meg a tested a gyakorlatok végrehajtása közben! Érdemes tehát olyan edzésrendszert választanod, amely megfelelően tanít, fokozatos és bármilyen végrehajtási módra lehetőséget ad. És persze természetes alapokra és mozdulatokra épül, de erre még visszatérünk.
Ha csak az egyszerű, mindenki által jól ismert vállszéles fekvőtámasz karhajlítással gyakorlatot nézzük, már abból rengeteget lehet tanulni. Próbáld ki az alábbiakat:
- Vedd fel a vállszéles fekvőtámasz pozíciót. Most tartsd meg ezt a helyzetet 20-30 másodpercig. A fejed legyen felemelve, törzsed legyen egyenese és essen egy vonalba a comboddal. Csukd be a szád és csak az orrodon lélegezz nyugodt tempóban. Figyeld meg a hasizmod és a combfeszítőd!
- Most fújd ki a levegőt és közben lassú tempóban hajlítsd a karjaidat könyökben, engedd le magad a megfelelő pozícióba. Ezt ismét tartsd meg 10-20 másodpercig, közben próbálj továbbra is nyugodtan lélegezni. Figyeld a változásokat a tartásodban, az izmaidban, a vérkeringésedben.
- Most lassan told vissza magad a kiinduló helyzetbe és tartsd meg ismét a kezdő pozíciót 20-30 másodpercig. Figyeld meg a különbségeket a kiinduló és a befejező helyzet között. Milyen változások történtek a szervezetedben, az izmaidban?
- Pihenj néhány percig, majd amikor ismét friss vagy, ismételd meg a gyakorlatot, viszont ezúttal csukott szemmel. Figyeld meg így is a tested! Mit érzel másképpen a korábbiakhoz képest, mennyivel érzékeled élesebben a változásokat?
Már ez az egyszerű gyakorlatsor is rendkívül sok visszajelzést tud nyújtani a testedről. Nem kell azonban mindig lassú tempóban dolgoznod, hiszen amikor már jól mennek a mozdulatok és automatikussá válnak, akkor gyorsíthatsz a tempón. Azonban ebben az esetben is fenn kell tudnod tartani az önmagadra való koncentrálást. Gyorsabb tempóban egész más jelzéseket fogsz kapni a testedtől, sprint tempóban pedig ismét másokat, ahogy a SportIN Card edzéseken megfigyelheted majd magadon.
A test és az elme összhangja az egészséghez vezető út
Az edzés az első lépés egy egészségesebb életmód felé. Ugyanígy nagyon sok múlik azon, hogy megfelelő táplálékot fogyassz és minőségi módon pihenj. Az étkezésekre és a pihenésre vonatkozóan viszont nagyon nehéz jól megfigyelni a test jelzéseit, ha azok már eltompultak. Ha végigmész egy városi utcán, rengeteg olyan képpel és illattal fogsz találkozni, ami arra ösztönöz, hogy fogyassz. Ugyanígy ha a neten lógsz lefekvés előtt, folyamatosan jönnek azok az új tartalmak és információk, amik meggátolják, hogy megfelelően kikapcsolódhass.
Persze leírtuk már mi is ezerszer, hogy mit és hogyan kéne enni (A tartós fogyásról mítoszok nélkül, vagy Fogyókúra, és ami mögötte van) és miképpen kellene pihenni és regenerálódni, de amíg ezt a tested nem jelzi megfelelően, addig maximum mantrázod magadnak a jó tanácsokat egy darabig, míg aztán végül újra győz az egó és a kényelem iránti vágy és az addigi rosszul berögzült szokások rabja maradsz.
Ebből kifolyólag szerintem sokkal komolyabb szerepe van a rendszeres edzéseknek az egészséges életmód kialakításában, mint azt általában hiszik. Azt szokták mondani, hogy 20-30%-ban múlik a siker az edzéseken és 70-80%-ban az étkezésen. Hogy ez igaz-e, arról lehet vitatkozni, viszont ha folyamatosan csalsz az étkezéssel, akkor valójában mindegy is, hogy mi a válasz. A rendszeres edzés, a jól kiválasztott gyakorlatok és saját magad tudatos megfigyelése viszont azt gondolom, hogy a mai materialista embernek az első és egyetlen választható lehetőség ahhoz, hogy elindulhasson a komplex egészséges életmód megvalósításának útján.
A mozgás és az elméd összehangolása ugyanis megtanít saját magadra figyelni és a tested valós igényeire összpontosítani, így magától alakul ki és formálódik az egészséges életmód többi komponensének helyes használata, illetve a tervezés és megvalósítás készsége.
Hangsúlyozom, nem elég rendszeresen edzeni, nem elég ideig-óráig jól enni, nem elég mindig 8 órát aludni. Arra is szükség van, hogy figyelj oda saját magadra, a tested az elméd által közvetített jelzéseire és ennek megfelelően hangold és szabd saját magadra az általános jó tanácsokat. Viszont ezt ne az első edzés után tedd meg! Először használd csak úgy az életmód tanácsokat, ahogy a nagykönyvben meg vannak írva, mert ahogy már olvashattad, ez a képesség idővel saját magától alakul ki, ha kitartóan edzel és gyakorolsz és megtanulsz figyelni saját magadra.
Összegezve
Áldoznod kell tehát a kényelem oltárán, de nem kell a teljes önsanyargatás felé sem fordulnod. Ezek a gondolatok időről-időre a legtöbb sportágban vagy mozgásrendszerben felbukkannak. Általában magas szinten erre hivatkoznak a jógában, de ugyanígy ide köthető a testépítés úgynevezett “ösztönös edzés” szisztémája is.
Ez a gondolat nem új, csak sajnos a mostani korunk, társadalmunk és a hozzá köthető marketinggépezet úgy van felépítve, hogy még sok rendszeresen edzésket végző ember sem tud mit kezdeni a teste visszajelzéseivel, amikor azok megjelennek. Hiszen ahhoz, hogy kezelni és uralni tudd őket, rájuk kell figyelned, nem pedig a teljesítményedre vagy a szintén az egó által hajszolt célkitűzésre, hogy az edzés által szebb legyél.
Ezek a pozitív dolgok jönnek maguktól, az egészséges életmód természetes velejárói, tehát nem érdemes rájuk koncentrálnod és görcsösen akarnod őket.
És ha már természetesség… Ezeket a jelzéseket a természettől kaptuk, ahogy testünk és elménk is abból származik. Úgy vélem, hogy a jelzések is leginkább természetes mozdulatok gyakorlása által tapasztalhatóak és érthetőek meg, mint például a saját testsúllyal végzett vagy funkcionális gyakorlatok. De ugyanígy a természetes élelmiszerek (minőségi hús, zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, gombák, gyógynövények, magvak, gabonafélék, tojás, víz, stb.) fogyasztása is fontos, lehetőleg minél kevésbé feldolgozott formában.
Az egészséges életmód felé pedig sohasem késő megtenni az első lépést.
Tanulj velünk még többet a természetes és hatékony edzésmódszerekről! Olvasd a blogot és kövess minket a Facebook, az Instagram és a YouTube oldalainkon is.