
Kiskorom óta folyamatosan jártam valamilyen edzésre, egy ideig versenyeztem is. Ezt követően elvégeztem egy edzői szaktanfolyamot, majd edzőként dolgoztam. Elolvastam egy csomó hiteles szakirodalmat a témában. Az edzés a mindennapjaim része és az egészséges táplálkozásra is figyelmet fordítok. A SportIN Card létrehozásával pedig igyekszünk hozzátenni valami újat az egészséges életmód témájának nagy egészéhez. Mégis, több mint 25 év folyamatos sportmúlt és tapasztalat kellett ahhoz, hogy vegyem a bátorságot és néhány gondolatomat papírra vessem és megosszam veletek, az érdeklődőkkel. Emellett azt gondolom, hogy nagyon sokat kell még tanulnom és tapasztalnom.
Kiáltvány a hiteles szakértőkért
Ezzel szemben az utóbbi időben egyre gyakrabban futottam bele önjelölt egészség mentorokba (bármilyen szakképzés vagy legalább néhány év releváns tapasztalat nélkül), túlsúlyos edzőkbe, depressziós coachokba. Mivel nem tudtam eldönteni, hogy ez normális dolog-e vagy pedig egyszerűen én maradtam le valamelyik kanyarban, gondoltam kicsit utánanézek a dolgoknak. No, nem mentem túl messzire, egyszerűen kutattam kicsit a neten.
És elborzadtam attól, amit találtam, mert ez bizony a cukormázzal leöntött álvalóság volt.
Mindannyian ismerjük az elvált házassági tanácsadó esetét. Régebben még viccelődtünk az ilyen kifejezésekkel, de a kutatásom során bizony azzal szembesültem, hogy ma ez az átlag. Ez a kínálat, és sajnos bőven van kereslet is.
Válts életmódot! Helyettem is…
Inzulinrezisztencia, PCOS, túlsúly, diabétesz, koleszterin, magas vérnyomás, stb. Kitűnő hívószavak a kétségbeesett embernek, aki keresi a megoldást. És az önjelölt életmód tanácsadók segítségével meg is találja. Bár ezekben a megoldásokban nem lesz sok köszönet.
Első körben annyit írtam be a keresőbe, hogy “edzés blog”. Ez a két rövid szó pedig elindította a kataklizmát. Nem viccelek, tömegével jöttek szembe az olyan blogok, Facebook és Instagram oldalak, amelyeknek ha kicsit jobban a mélyére ásol, elképesztő dolgokkal szembesülsz.
Azzal persze nincs semmi gond, ha valaki blogot vezet arról, hogyan változtatja meg az életét, vagy ezzel kapcsolatban megosztja a tapasztalatait. Sőt, néha szükség is van arra, hogy az ember kibeszélje vagy kiírja magából a dolgokat. És miért ne tegye úgy, hogy abból mások is erőt meríthessenek?
Probléma akkor van, amikor ebből üzletet akar csinálni és mindezt elképesztő gondatlansággal teszi.
Szemmel láthatóan túlsúlyos emberek edzősködnek és tartanak kalóriaszámláló szemináriumokat. Azt mondják, hogy elfogadták magukat úgy, ahogy vannak. De közben erőltetetten tukmálják másokra a “minden rózsaszín” életszemléletet, és kétségbeesetten várják a pozitív megerősítéseket a követőiktől. Életmód tanácsokat osztogatnak, miközben egy csomó olyan betegséggel küzdenek, amelyek kifejezetten az egészségtelen életmódra vezethetőek vissza. Edzésterveket árulnak, miközben még életükben nem csináltak végig egyetlen kemény edzést sem. Saját bevallásuk szerint depresszióval küzdöttek és folyton önigazolást kerestek. De ez már egy hónapja elmúlt. Szóval éppen ideje, hogy ők mondják meg hogyan kellene élned az életed.
Azt gondolod, hogy ez nem normális? Igazad van! Azt gondolod, hogy ez senkit sem érdekel? Nincs igazad!
Amin a legjobban elborzadtam, az a tény, hogy rengeteg ilyen önjelölt prófétának több mint húszezer (+20.000!) követője van a különböző közösségi média felületeken. Ez számomra nem tűnt logikusnak, szóval még mélyebbre ástam.
Önigazolás és önnyugtatás
Nyilván nem néztem végig az összes követő profilját, így leginkább azokból mazsoláztam, akik kommenteltek a bejegyzések alá. És ekkor megvilágosodtam! Az hagyján, hogy minden második kommentelő egy hasonló, csak kevésbé sikeres blogot ír és rosszabb eseteben ehhez köthető szolgáltatásokat akar eladni. De a többiek is nagyon hasonlóan “működnek”.
Gyakran hozom fel a példát, amikor elmész egy olyan valakivel ebédelni, akiről tudod, hogy zavarja az alakja vagy az egészségi állapota, de nem tud kimozdulni a holtpontról és tenni ezért. Amikor kettesben ebédeltek, akkor teljesen normálisan lehet az illetővel beszélgetni a témáról (általában ő hozza fel) és nagy valószínűséggel ez alkalommal hozzád hasonlóan ő is egészséges kaját fog enni, mégpedig mértékkel.
Amikor viszont két ilyen emberrel mész el ebédelni, akkor már korántsem ez történik. Ekkor megkapod, hogy neked aztán baromi nehéz lehet, hogy nem zabálod be a rántott húst dobostortával és különben is élvezni kell az életet, nem pedig aszkéta módjára élni. Egyszer élünk ésatöbbi.
Ha magába néz, tudja, hogy változtatnia kell, de erre nehezen szánja rá magát. Amikor pedig mégis, akkor nem elég kitartó. Ez nagyon nem jó az egónak. Ezért amikor egy hozzá hasonlóval találkozik, akkor inkább megerősítik egymást, hogy jó minden, ahogy van, és összezárnak. Szóval te vagy a hülye és ők csinálják jól. Egy kis csoportdinamika némi önigazolással keverve.
Valami ilyesmi történik ezeken az oldalakon, egy nagy adag hazugsággal nyakon öntve.
Az egyik inzulinrezisztens életmódváltó coach hölgy elmondása szerint ő már 5 éve kifogástalanul egészségesen él. És ő bizony megállja, hogy ne dobostortázzon. És minden nap edz. Mégis úgy néz ki, mint aki nem. Szóval szerintem hazudik. Ami nagyon szomorú, mert több ezer embert ámít és csap be. Valószínűleg még saját magát is. És hogy én ezt honnan tudom?
Figyeljétek a kezemet, mert csalok!
Onnan, hogy aki 5 évig minden nap kevesebb kalóriát visz be, mint amennyit eléget, mindezt minőségi ételekkel és edzésekkel megtámogatva, az nem így néz ki. Ennyi. Ez a képlet baromi egyszerű, nincs mit túlbonyolítani rajta. Hagyjuk már a genetikás süketelést. Aki genetikailag túlsúlyos, az jó eséllyel sosem volt egészséges. Ezek a megmondóemberek viszont az egészségtelen életmód miatt váltak beteggé és túlsúlyossá és most ezt nyögik. Lehet, hogy valaki nehezebben fogy le egy, már kialakult betegség miatt. Ilyen lehet például a pajzsmirigy-alulműködés. De 5 év megfeszített munkának akkor is látszódik az eredménye. Látszódnia kell. Egyébként az illető vagy kamuzik, vagy fogalma sincs arról, mit csinál rosszul. Egyik sem nyerő tanácsadó tulajdonság.
Szóval attól kérdezed meg, hogyan kell átmenni az aknamezőn, aki már felrobbant?
És ez még hagyján, de ugyanúgy tovább kóvályog és tapossa az újabb és újabb aknákat. Az így gondolkodó emberek egymást erősítik meg abban, hogy jó az, amit tesznek és mondanak. Egymásnak tartanak előadásokat és szemináriumokat, hogy a saját egójukkal el tudjanak számolni. Mert az egót fényezni még mindig jobb és egyszerűbb, mint elismerni a hibákat, a háttérbe húzódni és megtenni, amit kell. Ehelyett sikeresen elcseszik egy csomó másik ember egészségét és az egészséges életmódhoz való hozzáállását.
Nincs azzal gond, ha valaki elmondja a tapasztalatait. A gond akkor kezdődik, amikor valaki úgy állítja be magát, mint aki tudja a megoldást egy problémára, közben pedig nem. És ezért még pénzt is kér valamilyen módon. Lehet ez fizetett edzésterv, coaching, tanácsadás, vagy csak részesedés olyan (egyébként általában tök felesleges, esetenként káros) termékek vagy szolgáltatások áraiból, amelyek a blogra való hivatkozással kedvezményesen elérhetőek. Ez színtiszta üzlet, ami mások lelki és testi panaszaira épít, de nem kínál valódi megoldást.
A népszerű, mégis kókler életmód tanácsadók a lélekre hatnak.
Egy hasonló cipőben járó embernek könnyű velük és a témáikkal azonosulni, később pedig elhinni azt, hogy nem csak az adott problémát ismerik, hanem a megoldását is. Az egész nagyon cukinak tűnik és maga a tartalom teljesen ingyen van. A lehúzás akkor kezdődik, amikor már szinte ismerősként üdvözlöd az illetőt, szóval így már nem is tűnik fel, ha elkezd pénzt kivenni a zsebedből. Ráadásul nem is biztos, hogy ezt direktbe teszi, hiszen könnyen lehet, hogy csak olyan termékeket ajánl, amelyekből később jutalékot kap.
Élhetetlen életmódok
A másik nagyon káros üzenet, hogy gyakran úgy állítják be az egészségtelen életmódot és az abból származó betegségeket, mint modern korunk szükséges tartozékait. Pedig hidd el, hogy nem az a normális, hogy eljutsz addig, hogy inzulinrezisztenciával, túlsúllyal, gluténérzékenységgel vagy magas cukorral küzdesz, habár lassan ez már olyan divatos lesz, mint a Michael Kors táska.
Az a normális, ha meg tudod előzni ezeket és még időben kapcsolsz. Ha pedig jól belegondolsz, ezeknek az embereknek egyrészt nem áll érdekében, hogy a hozzájuk fordulók valódi megoldást kapjanak, hiszen utána már nem lesz rájuk szükségük. Másrészt pedig nem is ismerik a valódi megoldást (legfeljebb elméletben), hiszen ők maguk sem tudták azt megvalósítani még önmagukon sem.
A megelőzésre visszatérve: Ne azoknak hallgass a tanácsaira, akik utólag okoskodnak. Úgy már nagyon könnyű.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha már kialakult nálad valamilyen probléma, akkor neked meszeltek. Mert bár szembenézni egy ilyen betegséggel nehéz és külső nyomásra életmódot váltani még nehezebb, de meg tudod csinálni! Szóval ne erősítsd azt tovább magadban, hogy ez az állapot normális. Ha egy olyan lelki támaszt keresel magadnak, aki hasonló dolgokon ment át, akkor tévúton jársz. Hiszen pontosan tudod, hogy milyen dolgok vezettek el idáig. Pontosan tudod, hogy min kell változtatnod. Akkor pedig ne várj tovább, hanem lépj a valódi változás útjára! Ehhez pedig mozognod kell, normálisan étkezni és szakképzett edzőkkel és orvosokkal konzultálni, ha szükséges.
Semmi szükséged sincs az olyan életmód tanácsadókra, akik semmit, de tényleg semmit nem tettek le az asztalra. Szépen tudnak fogalmazni, simogatják a kis lelkedet, nagyon cukik, de közben igazi kóklerek. Ezek az emberek balfékek. És balfékekből élnek. Te ne legyél balfék.
Prevenció és hitelesség
Mitől hiteles egy edző vagy egy életmód tanácsadó? Először is kisportolt. Bizony, tényleg. Nem hájas és nem takarózik betegségekkel meg idióta indokokkal, ha ezt firtatják nála. Szóval izmos, szálkás, jól néz ki. Persze ez nyilván lehet életkor függő is, de az alap, hogy az illető sportos és még véletlenül sem túlsúlyos.
Ha volt is olyan időszak az életében, amikor túlsúlyos volt, abból valóban ki tudott törni. Nem most kezdte, nem félúton van, hanem ez már a múlt. Végigjárta az utat, nem pedig újra és újra belevág. Ha volt is valamilyen ebből fakadó betegsége, akkor abból már kigyógyult vagy teljes mértékben tudja kezelni és ezt nem fogod észrevenni rajta. Nem a küzdelem közepén jár, hanem tudja a megoldást. Az életmód tanácsadók súlyos pénzeket kérnek a tanácsaikért.
Ne bízz meg olyanban, aki még a félhomályban tapogatózik és magán vagy másokon kísérletezik!
Egy jó edző vagy tanácsadó rendelkezik referenciákkal. Méghozzá minőségi referenciákkal! Külső szemmel nagyon nehéz eldönteni, hogy egy fogyásnál például mekkora hozzáadott értéke volt az edzőnek. Messziről jött ember azt mond, amit akar, ugyebár. Éppen ezért mielőtt szakembert választasz, informálódj! De ne olyanokat kérdezz meg, akik szintén most választanak vagy rövid ideje dolgoznak a szakemberrel. Olyanokat keress, akik már úgy néznek ki vagy olyan egészségi állapotban vannak, amelyet te is szeretnél elérni. Ha ezek az emberek is visszaigazolják a szakember tudását, akkor valószínűleg jó helyen kopogtatsz.
Egy hiteles életmód tanácsadó mindig preventív szemléletű, tehát inkább szeretné megelőzni a bajokat, mintsem kezelni őket. Egy nulla szakmaisággal rendelkező önjelölt coach ebben nagyon gyenge lesz. Mivel ő maga is küzd a problémával, amivel kapcsolatban tanácsot osztogat (sokszor már jó hosszú ideje), ezért ezt nyilván hitelesen tudja tálalni. Viszont arról fogalma sincs (az üres frázisokon túl), hogy mi kell a megelőzéshez vagy a probléma valódi megoldásához és kezeléséhez. Mellesleg az sem árt, ha van valamilyen papírja és konkrét szakmai tapasztalata az adott témában.
Szóval, ha választasz, vedd figyelembe a fenti szempontokat, és ne a lájkok száma alapján dönts. Mindig nézz be a dolgok mögé és ne feledd, hogy nem új barátra vagy lelki társra van szükséged, hanem egy szakemberre. Hülye példa, de a festővel sem akkor leszel elégedett, ha hallasz tőle pár jó viccet. Hanem akkor, ha normálisan elvégezte a feladatát. Egy kókler pedig erre nem lesz képes.
Tanulj velünk még többet a természetes és hatékony edzésmódszerekről! Olvasd a blogot és kövess minket a Facebook, az Instagram és a YouTube oldalainkon is.